Oktatás

Online 3D technológiai bevezető tanfolyam a 3D Akadémián

A FreeDee 3D Akadémia legnépszerűbb kurzusa, a 3D technológiai bevezető tanfolyam már online e-learning tananyagként is elérhető. Sajátítsa el a 3D technológiák alapjait és szerezzen átfogó tudást a területről a saját tempójában akár otthona vagy irodája kényelméből!   Tovább az online képzés részleteihez >>   A FreeDee számára a kezdetektől kiemelt értéket képviselt a tudásmegosztás: 2012-es indulásunk óta vezetünk blogot a 3D nyomtatás híreiről, sokat tettünk az additív gyártás oktatásban való megjelenéséért és megalapítottuk a 3D Akadémiát is, az ország első 3D nyomtatásnak dedikált oktatási stúdióját. A 3D Akadémia indulása óta a legnépszerűbb kurzusunk a 3 modulból felépülő 3D technológiai…

0

Ilyen volt az első budapesti NEXT 3D konferencia

Szeptember 12-én a budapesti Danubius Hotel Heliaban 100-nál is több additív gyártásban érdekelt szakember gyűlt össze a NEXT 3D konferencián, hogy megosszák egymással tapasztalataikat. Az előadói és látogatói visszajelzések alapján is minden szakember számára fontos, hogy legyenek ilyen, a szakmai diskurzusra lehetőséget adó fórumok, így a szervezők már másnap kiírták a 2024-es NEXT 3D várható dátumát is.   Az Admasys International cégcsoport nemzetközi hagyományaira építő NEXT 3D konferencia kapui korán reggel megnyitottak, hogy a látogatók a kiállító tér érdekességeiben is elmerülhessenek a program kezdete előtt. Négyféle fémnyomtatási eljárás és számos polimer nyomtató konkrét alkalmazási példákat illusztráló produktumait vizsgálhatták meg a…

0

Ebből lesz a cserebogár! – 3D nyomtatás a Patkós Stúdióban

A Patkós Stúdió interaktív tanösvények és kiállítások tervezésével, készítésével foglalkozik több mint 28 éve. Munkáik kiemelkednek minőségükkel és elképesztően élethű szobraikkal, amelyeknek köszönhetően országszerte és már a szomszédos államokban is megtalálhatók. A teljes gyártási folyamat egy fedél alá hozása érdekében az elmúlt években fokozatosan nyitottak a 3D technológiák felé, mostanra pedig már kiforrott 3D nyomtatási és utómunka gyakorlattal bírnak.   A Patkós Stúdió az elmúlt 28 évben több mint 130 tanösvényt kivitelezett. Közel húsz fős csapatukkal szinte mindent házon belül képesek előállítani. Profi szövegírók, grafikusok, természettudósok és tájépítészek, szakképzett asztalosok és dekoratőrök dolgoznak azon, hogy mind tartalmilag, mind megjelenésben hibátlan…

0

Additív gyártástechnológiai szakmérnök képzés indul Gödöllőn

Idén szeptemberben Additív gyártástechnológiai szakmérnök szakirányú továbbképzést indít Gödöllőn a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Műszaki Intézete. Ezáltal a fővároshoz igen közeli lehetőséget nyújt az innovatív, jövőálló tudást adó képzés elvégzésére.   MATE Műszaki Intézet   Az additív gyártástechnológiák ipari alkalmazásának exponenciális térhódítása az utóbbi évtizedben tagadhatatlan volt. Nemcsak a legjelentősebb gyártó ágazatokban, de többek között az egészségügyben, a gyógyszerfejlesztésekben, a kreatíviparban és az építészet területén is egyre nagyobb a kereslet az additív eljárásokat ismerő szakmérnökök iránt. A technológia térhódításával párhuzamosan az elérhető eljárások köre jelentősen diverzifikálódott, a 3D nyomtatható alapanyagok száma pedig robbanásszerűen megnőtt és napról napra bővül. Mindennek…

0
next 3d konferencia hír bejelentés beharangozó

Budapestre érkezik a NEXT 3D konferencia!

Ha érdeklik a 3D nyomtatás sikeres, hazai ipari alkalmazási példái, jelölje be naptárában a szeptember 12-i dátumot és vegyen részt a NEXT 3D konferencián! Az egyedülálló iparági találkozó az additív gyártás trendjeire, a területet megmozgató kérdésekre és a szakma legjobb gyakorlataira fókuszál.   A NEXT 3D konferencia Csehországban már második éve kerül megrendezésre, a pozitív visszhang nyomán pedig 2023-ban budapesti helyszínnel is bővül az eseménysorozat. A NEXT 3D célja, hogy a régió vezető additív gyártási konferenciája, adott országon belül az e területtel foglalkozó szakemberek elsőszámú találkozópontja legyen.   Ilyen volt 2022-ben a cseh NEXT 3D konferencia:   Bár a fő…

0
amerikai hadsereg 3d nyomtatás honvédelem hadiipar

Amerikai Egyesült Államok Hadserege: Tartós, igény szerinti alkatrészekkel az élen

Az amerikai hadsereg egyik fő kiképzőbázisa realisztikus, közös és kombinált fegyveres kiképzést biztosít az amerikai hadsereg katonáinak és vezetőinek a harctéri tevékenységre való felkészítésben. A katonákat a közelgő bevetésekre készítik fel, bárhol is legyenek azok a világon. Az additív gyártástechnológia alkalmazásával a hadsereg olyan készenléti eszközöket hozhat létre, amelyek csökkentik az állásidőt.   244 000 USD megtakarítása egyetlen alkalmazással Az Egyesült Államok hadseregének egyik egysége már több mint 244 000 dollárt takarított meg egyetlen honvédelmi additív gyártás alkalmazási lehetőség során Markforged kompozit és fém 3D nyomtatóik segítségével, és biztosította, hogy más kritikus alkatrészek is könnyen rendelkezésre álljanak a szükséges helyen…

0

Ugorjunk együtt a jövőbe! – a MOME ismét meghirdeti fiataloknak szóló kreatív pályázatát

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem második alkalommal hirdeti meg kreatív pályázatát 7-10. osztályos fiataloknak, amelyet a FreeDee az előző évhez hasonlóan idén is támogat. A tavaly nagy sikert elért verseny célja ismét az, hogy megmutassa: csak egy jó gondolat kérdése, és bárkiből lehet designer vagy jövőkutató!   Február 15. és április 1. között 2-5 fős csapatok jelentkezését várják a pályázat weboldalán.   Tervezd Te a jövőt! Hogyan képzeled el a világot 20 év múlva? Mesterséges intelligencia, környezeti változások, új létformák… Milyen lesz az élet 2042-ben? Vajon pozitív vagy negatív irányba változik a világ?  Tudod, hogy rajtad is múlik, milyen lesz a jövő? Te mit…

0
egészségügyi 3d nyomtatás központ csapata

A Semmelweis Orvostudományi Egyetem saját 3D központot indít a fogászat és az egészségügy területén

A budapesti Semmelweis Egyetemen egészségügyi kutatói, szakemberei és oktatók csapata együttműködnek abban, hogy előre mozdítsák a 3D nyomtatási technológia fogászatban és általános orvoslásban való használatát. A szakértők együtt hozták létre a Semmelweis 3D Központot (SE3D) az egyetem Orvostudományi, Fogorvosi és Gyógyszerészeti Karának támogatására. Az egyetemen eddig 3 darab Form 3B fogászati 3D nyomtató teljesít szolgálatot. A Formlabs interjút készített Dr. Végh Dániellel, az fogászati protézisek szakértőjével, hogy megismerjék a központ létrejöttét és növekedését.   Leírná a Semmelweis Egyetem 3D Központ projektjét? A Semmelweis 3D Center (SE3D) központ a 3D nyomtatási technológia központja a Semmelweis Egyetemen. Csoportunk küldetése az egészségügyi 3D…

0

Rovarszendvics és lebegő campus – a MOME Ugrás a jövőbe! pályázatának győztesei

Izgalmas munkákat díjazott a MOME Ugrás a jövőbe online kreatív pályázatának zsűrije: a 7-10. osztályos pályázók koncepciói elgondolkodtattak, de iróniát is tükröztek. A nyertes pályamű rovaralapú élelmiszerekkel oldaná meg a jövő fenntartható iskolai étkeztetését. A díjazottak közé került egy, a mentális betegséggel küzdők életminőségét javító virtuális terápiás alkalmazás, egy úszó egyetemi campus és egy emberevő növény szereplésével tervezett, posztapokaliptikus tájban játszódó, a természetet a Földön újrateremtő játék is. A versenyhez a fődíjat a FreeDee biztosította.     UGRÁS A JÖVŐBE!   A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) által meghirdetett, UGRÁS A JÖVŐBE! című online alkotói pályázattal az egyetem a 7-10. osztályos…

0

Ugrás a Jövőbe – Online alkotópályázatot hirdetett a MOME!

Lipóczki Ákosnak, a MOME Design Intézet igazgatójának tettük fel kérdéseinket. Ákos kutatói, oktatói tevékenységének célja az analóg és a digitális világ közötti kétirányú átjárhatóság megteremtése a digitális technológia, az innovatív anyagkutatás, a kortárs design és a kézművesség ötvözésével. A MOME ilyen téren kapcsolódó tervezett fejlesztéseiről illetve aktuális pályázati lehetőségükről beszélgettünk.   FD: Hogyan kerültél kapcsolatba először a 3D nyomtatással? L.Á.: 3D nyomtatással legelőször a 2000-es évek elején, hallgatóként kerültem kapcsolatba, amikor az egyetemen innovatív technológiákat mutattak be számunkra. A 3D nyomtató mágiája már akkor megfogott, mivel úgy tud felépíteni egy objektet vele a tervező, mint a természet. Rétegről-rétegre, sejtről sejtre,…

0