Blog

Ugrás a Jövőbe – Online alkotópályázatot hirdetett a MOME!

Lipóczki Ákosnak, a MOME Design Intézet igazgatójának tettük fel kérdéseinket. Ákos kutatói, oktatói tevékenységének célja az analóg és a digitális világ közötti kétirányú átjárhatóság megteremtése a digitális technológia, az innovatív anyagkutatás, a kortárs design és a kézművesség ötvözésével. A MOME ilyen téren kapcsolódó tervezett fejlesztéseiről illetve aktuális pályázati lehetőségükről beszélgettünk.

 

FD: Hogyan kerültél kapcsolatba először a 3D nyomtatással?

L.Á.: 3D nyomtatással legelőször a 2000-es évek elején, hallgatóként kerültem kapcsolatba, amikor az egyetemen innovatív technológiákat mutattak be számunkra. A 3D nyomtató mágiája már akkor megfogott, mivel úgy tud felépíteni egy objektet vele a tervező, mint a természet. Rétegről-rétegre, sejtről sejtre, ahol a korábbi kivitelezési limit egy határok nélküli funkcionális és esztétikai kreálásba fordul át az additív technológia jóvoltából.

 

FD: Mióta használjátok az additív gyártótechnológiákat a MOME Tárgyalkotó szakán?
L.Á.: Az első 3D nyomatók használatára épülő tárgyalkotó projektek, kurzussorozatok a MOME Digital Craft Lab jóvoltából valósultak meg 2016-tól folyamatosan. Például az „Add to Cart Jewellery” program digitálisan perszonalizálható, online értékesíthető, additív és szubtraktív technológiákkal többszörözhető ékszerek tervezését állította fókuszba. A „3D print… Mire jó?” kurzus sorozat a 3D nyomtatás technológia jövőkutatásával, és olyan kísérleti alkalmazások, szolgáltatások, termékek tervezésével foglalkozott, amely egy otthoni 3D nyomtatóval is elkészíthető. A „Wearable Technologies” projekt célja olyan tárgyak, kulturális szignálok tervezése volt, amelyek Open-Source elektronikus platformok használatával mind tartalmilag, mind esztétikailag progresszív értékkel bírnak.

 

FD: Milyen 3D nyomtató és 3D szkenner berendezések találhatóak nálatok?
L.Á.: Folyamatosan bővítjük az eszközparkunka,t jelenleg az alábbi típusukat használjuk:

Craftbot (pro; pro+; XL)
– Stratasys Objet 30
– Gaia massza/kerámia nyomtató
Artec Eva 3D szkenner

 

 

FD: Milyen felhasználási mód az, amire leggyakrabban használjátok a berendezéseket?
L.Á.: A 21. században környezetünk egyre erősebb virtualizálódása, tárgyi kultúránk materiális formából a digitális formába történő átalakulása óriási kihívást jelent a hagyományos kézműves tradíciókon alapuló tervezőművészet számára. A kézműves tradíciókon alapuló, tárgyi környezetünk kialakításáért felelős tervezőművészeti ágak Európa szerte átalakulóban vannak. A 4. ipari forradalom (Industry 4.0), hatásai a megváltozott gyártási és értékesítési formák (Internet of Things), az új technológiák, az innovatív anyagok (Smart Materials) radikálisan új tervezésmódszertant kívánnak meg.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem szerepét pont ebben látom, hogy ezt a kortárs szemléletet közvetítse mind a tervezés, mind a kutatás és fejlesztés terén. Leggyakrabban prototipizálásra, illetve experimentális formai, strukturális és anyagtársítási kísérletekre használjuk a fenti berendezéseket.

 

 

FD: Hogyan fogadták a hallgatók a labort?
L.Á.: Az időközben átalakult MOME Digital Craft Lab-ot és az általa azóta sok kurzusba továbbvitt innovatív szemléletet nagy kíváncsisággal és sok elvárással fogadták a hallgatók, hiszen az új típusú megközelítések kreatív iparban csak akkor válhatnak hitelessé, ha a századunk kihívásaira reagálni és reflektálni tudnak. Ezen a terepen az egyik legaktuálisabb kihívás a tárgyi és a virtuális világ közötti kétirányú átjárhatóság megteremtése. A téma relevanciáját szépen reprezentálja a nagy jelentkezőszám is, amivel a mostani FreeDee Printing Solutions által tantervbe illesztett online technológiai kurzusára jelentkeztek a hallgatóink. Az integrált kurzus címe: „Digitális tárgyalkotás: átjárás a fizikai és virtuális 3D világok között 3D nyomtatással és 3D szkenneléssel.”

 

A MOME kurzusai mellett az ország első 3D Akadémiáján is elsajátíthatja a 3D nyomtatás alapjait. A FreeDee 3D technológiák alapjai kurzussal illetve kifejezetten 3D modellező szoftverek intenzív képzéssel várja!

 

FD: Lehetősége van a hallgatóknak akár szabadidejükben a laborban kísérletezni?
L.Á.: A pandémia miatt a MOME jelenleg nagyon szigorú előírások alapján működteti a műhelyeit, műtermeit. A 3D nyomtatásokat is a felelős műteremvezető kezeli és segíti a hallgatókat a kivitelezésben. Most az otthoni 3D nyomtató állomásoknak a kiépítésének van itt az ideje és az önképzésnek, amit természetesen mi is támogatunk online kurzusokkal és e-learning tananyagokkal.

 

 

FD: Milyen jövőbeli lehetőségeket láttok, milyen fejlesztéseken gondolkodtok?
L.Á.: Az egyik legaktuálisabb oktatási fejlesztésünk, hogy ebben az évben már jelentkezni lehet a MOME Tárgyalkotás szak / Digitális tárgyalkotás szakspecializációjára

A képzés során többek között olyan kérdésekre keressük a válaszokat, mint például:

• Milyen jövője lehet a tradicionális mesterségbeli tudásokat kortárs tervezői szemlélettel ötvöző, korunk aktuális kihívásaira fókuszáló, innovatív anyagokat és technológiákat használó tárgyalkotó szemléletnek?
• Hogyan tud a kézművesség evolúciója úgy folytatódni egy digitális világban, hogy nem veszti el értékeit?
• Hogyan tud a kézművesség materiális érzékenysége átemelődni a komputeralapú tervezés és kivitelezés során?
• Hogyan lehet a materiális világból átugrani a digitális felületre, a digitális világból materiális formába, hogy az ne pusztán a kivitelezés minőségéről, gyorsaságáról, hanem egy új tervezői szemléletről tegyen tanúbizonyságot?

 

FD: Az aktuális, Ugrás a jövőbe, fiataloknak szóló pályázat milyen ponton tud szerinted kapcsolódni az additív gyártáshoz?
L.Á.: A MOME „Ugrás a jövőbe!” kreatív alkotói pályázat fiataloknak  egyik fontos célja, hogy jövőkép alkotásra inspirálja a gyerekeket. Világunk sajátossága, hogy számtalan kreativitást igénylő kihívás elé állít minket az állandó változás, amelynek tempója a technológiák fejlődésével exponenciálisan nő. Az viszont, hogy mit ért meg ebből egy fiatal, hogyan viszonyul hozzá, mi a víziója, mi a véleménye a saját jövője kapcsán az számunkra is egy nehezen detektálható terület. Ebben a kölcsönös tájékozódásban segít a pályázat.

Lehetőséget teremtünk egy intenzív mentorálás által arra, hogy a csapatok ötleteit felhangosítsuk és lehetőséget teremtsünk számukra akár olyan innovatív technológiák megismerésére, mint a 3D nyomtatás, amit ők beépíthetnek a koncepciójukba. A kivitelezés kapcsán, a megfelelő előírásokat betartva, elérhetővé tesszük a workshop idejére a MOME TechPark digitális tárgyalkotó eszközparkját is, ami egy nagyszerű lehetőség lehet azok számára, akik még csak hallottak a 3D nyomtatásról, de soha nem volt alkalmuk használni a technológiát.

 

FD: Apályázat kiírása szerint igen széles körben fogadtok munkákat, analóg, digitális, illetve vegyes kategóriában. Milyen szempontok alapján történik majd a díjazás?

L.Á.: A pályázat kapcsán fontos kihangsúlyoznom, hogy elsősorban a kreatív ötleteket keressük és azok vizualizációját. A döntésben a koncepció érdekessége, a jövőre vonatkozó releváns tartalma lesz számunkra a legfontosabb érték. A kivitelezés eszközét pont ezért határoztuk meg ennyire sokszínűre, hogy mindegyik csapat megtalálhassa azt a formát, ami számukra megfelelő. A zsűrizés kapcsán van egy pontosan kidolgozott értékelési rendszer, ami a regisztráltak számára elérhetővé is válik majd a honlapunkon.

FD: Hogyan látod a pályázók körének jövőjét Te: mit gondolsz, milyen kihívásokkal kell megküzdenie ennek a generációnak jelenleg és mondjuk 20 év múlva majd?

L.Á.: A jövőképem három szélsőség között ugrál, amit leginkább három filmmel tudnék kifejezni. (Aki nem látta őket, okvetlen nézze meg!) Az egyik az ELYSIUM, ami a piff-puff mellett a társadalom teljes kettészakadásáról szól. A második a MAD MAX, amiben a világ egy teljes disztópiába hullik. A harmadik az IDIOCRACY, ami pedig az emberiség teljes elhülyülését karikírozza elképesztő szórakoztató és elgondolkoztató módon.

 

A FreeDee Kft.-nek örömére szolgált felajánlani a MOME – Moholy-Nagy Művészeti Egyetem- Ugrás a jövőbe! című kreatív alkotópályázatának nyereményeként egy professzionális asztali 3D nyomtatót.  A pályázat leadásának határideje meg lett hosszabbítva március 14-ig, így ha szívesen ajánlanád 13-16 éves korosztálynak a részvételt, kattints és tájékozódj bővebben:

0