Gyártás

Szerszámozási költségek csökkentése a Markforged segítségével

A Centerline ES-ről Centerline Engineered Solutions (CES) egy tervező- és gyártócég Greenwoodban, Dél-Karolinában. A cég története 30 évre visszavezethető, kezdetben a textilipar számára gyártottak, majd kiterjesztették tevékenységét az elektromos iparra és az egyedi megrendelések kivitelezésére is. Phil Vickery, a CES vezérigazgatója, körülbelül egy évvel ezelőtt került a céghez. Dél-Karolinában született és nevelkedett, ezen a területen végezte az egyetemi tanulmányait. Itt alapított családot, és vette át a cég vezetését nem messze otthonától. Phil munkája során nagy hangsúlyt fektet a minőségre, a hatékonyságára, valamint az alkalmazottai és ügyfelei bizalmára.   Bértermelőként Phil sikere két alappilléren nyugszik: képes arra, hogy olyan megfizethető szolgáltatásokat…

0

Költség- és gyártási időcsökkentés feladatra szabott, 3D nyomtatott jigekkel

Vállalat: Pankl Racing Systems   Iparág: Gyártás   Profil: A Pankl Racing Systems a KTM Industries egyik leányvállalataként versenyautó-, nagy teljesítményű jármű-, repülőipari motorok és hajtásláncok fejlesztésére és gyártására specializálódott. A KTM Industries leányvállalatok Ausztriában, Németországban, az Egyesült Királyságban, USA-ban, Szlovákiában és Japánban találhatók.   Kihívás: A motorkerékpár sebességváltó-hajtómű gyártásához nagy számban van szükség egyedi megfogó elemekre, amelyek előállítási ideje nagyon hosszú a hagyományos gyártási módszereket használva.   Megoldás: A Form 2 SLA 3D nyomtató használatával Pankl-nak 24 óra alatt sikerült egyedi tokmánypofákat gyártania, módosításokat végeznie rajtuk és egyből be is tudta vetni az egyedi elemeket a gyártósoron.   Eredmények:…

0

Az Ultimaker 3D nyomtatói a Continental gyáraiban is bizonyítottak

A Continental a világ egyik vezető autóipari beszállítója. A nemzetközi nagyvállalat közel 56 országban több mint 230 000 munkavállalót foglalkoztat, Magyarországban pedig 2 telephelyet is üzemeltet, és tervben van egy harmadik gyár megnyitása is. A különböző részlegeken és országokban már számos 3D nyomtatóval szereztek közvetlen tapasztalatot, a cégcsoporton belül kialakult szakértői kör pedig a kétfejes Ultimaker 3 printereket választotta az elvárásaiknak leginkább megfelelő, ajánlott 3D nyomtatóknak. Endrődi Balázs ipar 4.0 mérnök mesélt nekünk az additív gyártás jellemző felhasználási területeiről a budapesti telephelyen.   A magyarországi Continental Automotive Hungary Kft. budapesti telephelyén többek között fékrendszerek, komfort- és karosszériaelektronikák, menetstabilizáló rendszerek, hibrid…

0

Funkcionális prototípusok asztali SLA 3D nyomtatással többféle alapanyagból

Cég: Wöhler Iparág: Gépészet Profil: Nemzetközi gyártó méréstechnika területén. Az 1932-ben alapított családi vállalkozás ma már összesen több, mint 150 embert foglalkoztat a Bad Wünnenbergi központban és Németországon kívüli is. Kihívás: Olyan prototípus megalkotása a termék öntésének és gyártásának előkészítésére, ami kinézetre és működésre is olyan, akár a gyártandó termék.   Megoldás: A Wöhler válallat a Form 2 SLA 3D nyomtató és két különböző Formlabs alapanyag felhasználásával funkcionális prototípusának kiemelkedő minőségű házat és rugalmas billentyűzetet készített. Ez a megoldás lényegesen pontosabb, gyorsabb és alacsonyabb költségű, mint korábbi prototípusgyártó megoldásuk, az FDM nyomtatás és az öntés ötvözése .   Eredmények: 70%-kal csökkent…

0

A Jabil Auburn Hills 80%-kal csökkentette a gyártási időt Ultimaker 3D nyomtatókkal

A globális gyártószolgáltatásokat kínáló, székhelyét tekintve floridai Jabil Auburn Hillsi üzemében Ultimaker 3D nyomtatók egész sora teljesít szolgálatot. Az FDM 3D nyomtatás házonbelüli bevezetésével a kis- és középszériás gyártás idejét és költségeit egyaránt csökkentették. Az üzemben szerszámokat, berendezési tárgyakat és otthoni eszközöket készítenek. A cég szerszámkészítő tevékenységét korábban gépműhelyeknek szervezte ki, amely sokszoros átfutási időt és költségeket jelentett.     „Egy gépműhelyben akár három hétig eltarthat egyszerű eszközök elkészítése. Bonyolultabb, mozgatható alkatrészeket is tartalmazó szerkezeteknél pedig két hónapig is” – idézi az anyag az üzem egyik gyártómérnökét, John Wahlt.   A 3D nyomtatás segítségével töredékére csökkent a prototípus és egyedi alkatrészgyártás költsége, sőt…

0

3D nyomtatólabor az Audi Akadémián

Csökkenő gyártási idők, optimalizált alapanyagfelhasználás, feladatra szabott alkatrészek és alacsonyabb költségek. A 3D nyomtatás ezen előnyeit a gyártás egyre több területén ismerik fel, azonban az igazán gyors elterjedés gátja a különböző nyomtatási megoldásokat ismerő, tapasztalt szakemberek hiánya. A technológiát, amely egyre jobban átformálja az autóipart is, 2018. tavaszától az Audi szak- és továbbképző intézményében, az Audi Akadémián is oktatni fogják bevetve az Ultimaker, a Formlabs és az Artec 3D fejlesztéseit.   A 2007-ben alapított, győri székhelyű korábbi Audi Akademie Hungaria Kft. az Audi Hungaria Zrt. belső továbbképző intézményeként, Projekt-és Tréningközpontként működik és a gyárral karöltve karöltve végzi tevékenységét. Képzéseiket folyamatosan…

2

Hatékony célgépgyártás Form 2 3D nyomtatóval

Az ETLsoft Kft. csapata főként autóipari ügyfelei számára nyújt professzionális célgépgyártási szolgáltatásokat. Kizárólag a legjobb berendezésekkel és minőségi alapanyagokkal dolgoznak, 2017. áprilisa óta pedig egy Form 2 sztereolitográfiás, asztali 3D nyomtató is támogatja a munkájukat. Mióta házon belül végzik a nagyfelbontású 3D nyomtatási feladatokat, jelentősen visszaestek a költségeik és az egyedi, 3D nyomtatott alkatrészek gyártásának átfutási ideje is 1-2 hétről 1-2 napra csökkent.   Az ETLsoft Kft. célgépek gyártására szakosodott cég, a National Instruments, Phoenix-Contact és Stäubli robottechnika integrátor partnere. Gépgyártási tevékenységük kiterjed a gyártósorokra, a gyártósori végmérő berendezésekre, élettartam tesztekre és fejlesztést támogató funkció teszterekre. Megrendelőik között vannak többek között a BD, Bosch, Bourns, BPW,…

0

Hatékonyabb palackgyártás Ultimaker 3D nyomtatóval

A prototípusgyártás minden hagyományos gyártófolyamat egyik legköltségesebb, ugyanakkor elengedhetetlen része. Nem csoda, hogy az elérhető árú és precíz 3D nyomtatók ezen a területen robbantak be először a gyártásba. Elterjedésük pedig azzal járt, hogy ma már nagyon nehéz olyan megrendelőt találni, aki kézzelfogható minta nélkül, műszaki rajz vagy számítógépes render alapján a mi megoldásunk mellett döntene. A palackfúvó gépek gyártásával és flakonfúvással foglalkozó Poliol PET Packaging életében is akkor vált elengedhetetlenné a saját 3D nyomtató, amikor már az ügyfeleik túlnyomó része igényelt termékmintát a megrendelés leadása előtt. Választásuk az Ultimaker 3 Extended kétfejes 3D nyomtatóra esett, amely a nyomtatott modellek kiemelkedő…

0
karbonszálerősített 3d nyomtatott hajtókar

A világ legfejlettebb kompozit 3D nyomtatói Magyarországon!

Az alumínium mechanikai szilárdsága a 3D nyomtatás könnyedségével   Az additív gyártás legfelkapottabb területe jelenleg a fémnyomtatás, eddig azonban mind a beszerezhető gépeknek, mind a szolgáltatásnak borsosan megkérték az árát. A Markforged 3D nyomtatógyártó felismerte, hogy a kompozitok 3D nyomtatása megoldást nyújthat azok számára, akiknek nem maga a fém alapanyag, hanem inkább a fém tulajdonságai, szilárdsága, ellenállósága a fontos. A Markforged ezért folyamatos karbon, üveg és kevlár szálerősítést alkalmazó gépeket fejlesztett, amelyek immár itthon is hivatalos, gyártói partnertől szerezhetők be. A Markforged kompozit és fém 3D nyomtatókat a FreeDee forgalmazza, Budapesten is megtekinthetők és természetesen próbára is tehetők.    …

0

Ultimaker 3D nyomtatókkal spórol a Volkswagen

A portugáliai Volkswagen gyár 2016-ban egy év alatt 160 000 dollárt takarított meg Ultimaker 3D nyomtatóival. A Volkswagen portugáliai Autoeropa gyára 2014. óta alkalmaz házonbelül asztali 3D nyomtatókat többek között olyan gyártószerszámok, szerszám-alkatrészek előállításához, amelyeket aztán a futószalag mellett használnak. A 4000 személyt foglalkoztató üzem évente körülbelül 100 ezer autón dolgozik.     Az autógyártó 2016-ban tett egy nagyon fontos bejelentést: FDM 3D printereikkel évi 160 ezer dollárt, a tipikus gyártási költségek 90 százalékát spórolták meg. Idén még jobb eredményre számítanak, 200 ezres megtakarítást terveznek, 2018-tól pedig az évi negyedmilliót veszik célba. Emellett a fejlesztési napokkal, órákkal is takarékoskodnak, számszerűsítve: additív gyártással 95…

0