Gyártás

Ultimaker 3D nyomtatókkal spórol a Volkswagen

A portugáliai Volkswagen gyár 2016-ban egy év alatt 160 000 dollárt takarított meg Ultimaker 3D nyomtatóival. A Volkswagen portugáliai Autoeropa gyára 2014. óta alkalmaz házonbelül asztali 3D nyomtatókat többek között olyan gyártószerszámok, szerszám-alkatrészek előállításához, amelyeket aztán a futószalag mellett használnak. A 4000 személyt foglalkoztató üzem évente körülbelül 100 ezer autón dolgozik.     Az autógyártó 2016-ban tett egy nagyon fontos bejelentést: FDM 3D printereikkel évi 160 ezer dollárt, a tipikus gyártási költségek 90 százalékát spórolták meg. Idén még jobb eredményre számítanak, 200 ezres megtakarítást terveznek, 2018-tól pedig az évi negyedmilliót veszik célba. Emellett a fejlesztési napokkal, órákkal is takarékoskodnak, számszerűsítve: additív gyártással 95…

0

Itt a Fuse 1 SLS 3D nyomtató és a Form Cell digitális gyár – a Formlabs ismét felrázza a 3D piacot

A professzionális 3D nyomtatótechnológiák széles körben elérhetővé tételét zászlajára tűző Formlabs bejelentette a vállalat első, szelektív lézerszinterezéssel (SLS) dolgozó 3D nyomtatóját, a Fuse 1-et. Az amerikai startup emellett egy, a már világszerte népszerű SLA nyomtatójára, a Form 2-re épülő gyártásautomatizáló rendszert is bemutatott Form Cell néven. Az új megoldások elérhető valósággá teszik a gyártásba integrált 3D nyomtatást.   „Amikor 2012-ben bemutattuk a világ első asztali, sztereolitográfiás 3D nyomtatóját, akkor a Form 2 egy addig elérhetetlenül drága technológiát megfizethető közelségbe hozott, és ezzel globálisan új lehetőségeket teremtett a tervezők és mérnökök számára.” – nyilatkozta Max Lobovsky, a Fromlabs ügyvezetője. „A Fuse…

0

Komplex geometriák vs. megfizethető 3D nyomtatótechnológia – szükség van-e kompromisszumra?

A műanyagszálas 3D nyomtatási technológia (FDM) mára már bárki számára elérhető, hiszen a 2009-ben lejárt szabadalmaknak köszönhetően bármelyik fejlesztő cég piacra dobhat ilyen elven működő asztali 3D nyomtatókat. A piacon megjelent nagy számú versenyzőnek köszönhetően a gépek ára már egy erősebb laptop vagy tévékészülék kategóriájába esik, a verseny hangsúlya pedig az árról a minőségre és a funkcionalitásra tevődik át. Ez a szemléletmód tükröződik az Ultimaker legújabb kétfejes 3D nyomatójában, amely technikai újításainak köszönhetően képes átvenni többtízmilliós ipari gépek feladatait. Ezzel költséghatékony alternatívát kínál minőségi kompromisszumok nélkül.     A műanyagszálas 3D nyomtatás kihívásai és lehetőségei   Aki próbálkozott már műanyagszálas…

0

Már így is lehet: kisszériák olcsón, gyorsan, akár fröccsöntött minőségben

Számos esetben lehet szükség alkatrészek kisszériás gyártására, amely a 3D nyomtatási technológiák elterjedése előtt általában drága és nehezen kifizetődő feladat volt. Mára az ilyen feladatok kiszolgálására akár egyetlen ipari printer árából felállíthatunk egy 10 gépes nagyfelbontású SLA vagy FDM 3D nyomtatóparkot, amelyen kedvünkre gyárthatjuk az egyforma vagy akár minden elemében egyedi kisszériákat. Mindazonáltal nem ez az egyetlen megoldás, ha egyforma alkatrészek sorozatáról beszélünk. Hogy mi jöhet még szóba? Az Ipar Napjai konferenciaprogramjában, az előadásunk során többek között erre is választ kaphatnak a résztvevők.   Protoszériákra vagy alacsony darabszámban végtermékekre sorozatgyártás előtti terméktesztelés során, projektjellegű munkákhoz, kis volumenű értékesítés vagy például promóciós ajándékok…

0

Alumínium alkatrészek felületkezelésének támogatása Ultimaker 3D nyomtatóval

A Grobelox Kft. újabb példa arra, hogy a műanyagszálas 3D nyomtatás a fémmegmunkáló cégek számára is számottevő versenyelőnyt tud jelenteni. A 2000-ben családi vállalkozásként indult cég tevékenységi köre kiterjed az alumínium alkatrészek felületkezelésének teljes szolgáltatási körére. Ezen kívül a cég kiemelten foglalkozik még üveggyöngyszórással és lézerrel történő jelöléssel, gravírozással. A Grobelox Kft. célját, hogy stabil, fejlődő vállalkozásként a megrendelőiket hatékonyan és széles körűen tudja kiszolgálni, immár egy Ultimaker 2+ Extended 3D nyomtató is segíti. Cserényi Attilát, a Grobelox Kft. gépmesterét kérdeztük a 3D nyomtatás jelentőségéről a vállalat életében.   Mi volt az első találkozás a 3D nyomtatással? Először élőben a…

0

Láthatatlan fogszabályozás Form 2 3D nyomtatóval

A székesfehérvári Kerámia Dental Fogászati Központ immár több mint 5 éves tapasztalattal rendelkezik a láthatatlan fogszabályozás területén. Korábban egy Objet Alaris30U 3D nyomtatóval dolgoztak, azonban tavaly óta egy Form 2 asztali sztereolitográfiás 3D nyomtató is segíti a munkájukat. A Form 2 fogászati printer nemcsak kisebb beruházást jelentett, de azóta az alapanyagköltségük is töredékére csökkent és a karbantartás, üzemeltetés is jóval egyszerűbb lett. Ádám Zsolt, laborvezetőt kérdeztük a tapasztalatokról.   A láthatatlan fogszabályozás a 3D nyomtatásnak hála vált sokak örömére elérhetővé. A Kerámia Dental Fogászati Központ csapata egy Objet és egy Form 2 3D nyomtató segítségével gyártja a ClearSmile láthatatlan fogszabályozó sínek…

1

Egyedi fémszerszámok gyártása műanyagszál-olvasztásos 3D nyomtatás segítségével

A POWER TOOLS Kft. csapata 1997 óta foglalkozik forgácsolószerszámok forgalmazásával. Évente szerveznek vevői szemináriumokat, ahol az iparág és a vállalat legújabb technológiáit mutatják be. Az idei találkozó során először, a FreeDee Printing Solutions segítségével a 3D nyomtatás és egy nyomtatott műanyag prototípus is kiemelt szerepet kapott. Egy MakerBot Replicator+ FDM 3D nyomtatón gyártott modellt élőben megmunkálva mutatták be, hogyan tervezi a cég az additív gyártástechnológia segítségével gyorsabbá és költséghatékonyabbá tenni az egyedi fémszerszám-fejlesztési folyamatait.   A POWER TOOLS Kft. számos, neves márkát képvisel és forgalmaz a magyar piacon és alapítása óta látványosan fejlődik. 4 éve saját termékprogramot indított POWER TOOLS név alatt, melyben tömör keményfém fúrókat…

0

A non-kontakt 3D szkennerek helye a gyártásban

Minden új technológiának kell egy kis idő, amíg megmutatkozik, melyek azok a területek, amelyeken valóban intenzív fejlődést hozhat, akár forradalmasíthat. Ami a gyártást illeti, a 3D szkennerek a mérnöki visszafejtés és a minőségügyi ellenőrzés területén találkoztak össze a testükre szabott kihívásokkal. Míg az úgynevezett kontaktszkennerek már hosszabb ideje teljesítenek szolgálatot ezeken a szakterületeken, addig a 3D nyomtatás ugrásszerű fejlődésével karöltve a jóval megfizethetőbb, non-kontakt 3D szkennerek is nagyot haladtak – teljesítményben előre, árban pedig lefelé. A FreeDee 3D Akadémia februári szakmai napján ezekről a megoldásokról hallhattak a résztvevők.   A mérnöki visszafejtés, idegen szóval reverse engineering a legtöbb gyártócég életében…

0

Új SCAN to CAD csomagajánlatok Solidworks felhasználóknak

Egyetlen zökkenőmentes munkafolyamat a szkenneléstől a gyártásra kész 3D modellekig Örömmel jelentjük be, hogy mostantól elérhetők nálunk kifejezetten a reverse engineering feladatokra megoldást nyújtó professzionális 3D szkennelés és CAD szoftver csomagajánlatok. Az Artec 3D csapata összefogott a világ vezető CAD szoftverfejlesztőivel, hogy a mérnökök és terméktervezők számára a lehető legjobb 3D tervezési élményt teremtsék meg. Az Artec Studio 11 egy régen várt funkcióval gazdagodott: a 3D szkennelt modellek egyszerűen, egyetlen kattintással exportálhatóvá váltak CAD programok számára jól értelmezhető formátumba. Az Artec Studio 11 felhasználói már egyetlen kattintással tudnak 3D modelleket egyenesen Solidworks-be exportálni két professzionális plugin, a Geomagic és a DezignWorks segítségével. A Solidworks a…

0

Alkatrészek pótlása 3D nyomtatással és 3D modellezéssel

A 3D nyomtatás, illetve a műanyagszálas FDM technológiával dolgozó asztali 3D nyomtatók már nem csupán prototípusgyártásra, hanem – a gazdaságos üzemeltetésnek és olcsó alapanyagoknak köszönhetően – már sorozatgyártásra, végtermékek készítésére is alkalmas lehet. A felhasználható termoplasztikus polimerek már nem csupán mesterdarabok, tesztelésre szánt kísérleti modellek követelményeinek felelnek meg, de használati körülmények között is megállják a helyüket.     A 3D nyomtatás FDM technológiával többféle műanyag alkalmazását teszi lehetővé, a leggyakoribb azonban a PLA nevű biopoloimer, amelyet sokan a jövő műanyagaként is emlegetnek. A PLA egy ideális 3D nyomtatási alapanyag, hiszen remek mechanikai tulajdonságokkal rendelkezik, valamint alacsony mértékű zsugorodása lehetővé teszi,…

0