Alumínium alkatrészek felületkezelésének támogatása Ultimaker 3D nyomtatóval

A Grobelox Kft. újabb példa arra, hogy a műanyagszálas 3D nyomtatás a fémmegmunkáló cégek számára is számottevő versenyelőnyt tud jelenteni. A 2000-ben családi vállalkozásként indult cég tevékenységi köre kiterjed az alumínium alkatrészek felületkezelésének teljes szolgáltatási körére. Ezen kívül a cég kiemelten foglalkozik még üveggyöngyszórással és lézerrel történő jelöléssel, gravírozással. A Grobelox Kft. célját, hogy stabil, fejlődő vállalkozásként a megrendelőiket hatékonyan és széles körűen tudja kiszolgálni, immár egy Ultimaker 2+ Extended 3D nyomtató is segíti. Cserényi Attilát, a Grobelox Kft. gépmesterét kérdeztük a 3D nyomtatás jelentőségéről a vállalat életében.

 

Mi volt az első találkozás a 3D nyomtatással?

Először élőben a 3D nyomtatással a Hungexpón, az Ipar napjain találkoztam, előtte csak YouTutbe-on követtem a fejlődését. Az üzleti lehetőséget viszont mindig is láttuk benne, de igazán csak akkor vált szükségessé egy 3D nyomtató beszerzése, amikor megnövekedett az igény a gravírozásra, és sürgősen szerszámot kellett szerezni az alkatrészekhez.

 

Ultimaker 2+ és Ultimaker 2+ Extended 3D nyomtatók

Ultimaker 2+ és Ultimaker 2+ Extended 3D nyomtatók

 

Milyen feladatokhoz veszik igénybe a 3D nyomtatást az Ultimaker 2+ Extended géppel?

Az Ultimaker 3D nyomtatónkkal főleg befogó szerszámokat készítünk a lézergravírozó gépünkhöz, amelyek segítségével gyorsabban tudjuk elvégezni a jelölést egyforma alkatrészek esetén. Emellett készítettünk már egyedi fúvókákat is alkatrészek mosásához, valamint nyomtattunk már öntödének is pozitív mintát, amit másképp nem tudtak volna ilyen rövid idő alatt megoldani.

 

3d nyomtatott mesterminta

3D nyomtatott pozitív öntészeti minta

 

Amíg nem volt 3D nyomtató a Grobelox Kft. tulajdonában, addig az említett feladatokat hogyan kellett megoldani?

A nyomtató megléte előtt a szerszámokat esztergáltatnuk, maratnunk, vésnünk vagy egyéb házi barkácsolással kellett megoldanunk. Némely szerszámra viszont így heteket kellett várnunk, mire nagy kínkeservesen elkészültek. A 3D nyomtató beszerzése óta költséghatékonyabban és gyorsabban tudjuk kiszolgálni az ügyfeleinket, ami mindkét fél számára üzleti előnyt jelent. Ráadásul mostmár olyan feladatokat is tudunk vállalni, amelyeket a 3D nyomtató beszerzése előtt más megoldással meg se tudtunk volna oldani, csak 3D-vel (például alkatrészek rövid határidős jelölése 3D nyomtatott befogókkal lehetséges).

 

 

Az Ultimaker előtt, mellett volt-e másik 3D nyomtatójuk?

Volt egy kínai “csináld magad” 3D nyomtatónk, de akkora hibaaránnyal dolgozott (10-ből 1 sikeres nyomtatás), hogy jobbnak láttuk, ha gyorsan megválunk tőle. Az Ultimaker gépével még sosem volt komolyabb gondunk, megbízhatóan dolgozik és a nyomtatások minősége is kiváló.

 

Mik a jövőbeni terveik a 3D technológiákkal?

Természetesen folyamatosan nyomon követem a technológia fejlődését, de egyelőre bőven kiszolgál minket az Ultimaker 2+ Extended a kapacitásával, minőségével és pontosságával. Ha otthoni felhasználásban is ilyen bizonyossággal visszahozná az árát, biztosan vennék egyet oda is!

 


Tetszett a cikk? Töltse le az Ultimaker 3D nyomtatók technikai specifikációit összevető táblázatunkat és a teljes termékpaletta listaárait!

    Név

    E-mail cím

    Telefonszám

    Cégnév

    0