Ultimaker

3D nyomtatásban a jövő épületei

A Killa Design 3D nyomtatást használ ikonikus építészeti terveik megvalósításához, többek között a valaha épült legösszetettebb struktúrájú épület megtervezéséhez is additív gyártást alkalmaztak. Killa Design    Az utóbbi két évtized során a fejlődő CAD eszközöknek és építkezési technikáknak köszönhetően az építészek számára egyre nagyobb tervezési szabadság lett elérhető. A technológiai újításoknak, köztük az építészeti 3D nyomtatásnak is hála a tervezett geometriák és formák egyre inkább organikussá és dinamikussá válnak, az építész irodák pedig messzire kitolják a képzeletük határait. A Dubai bázisú Killa Design egyedi, ikonikus, időtlen tervek kivitelezésére fókuszál – ideértve a világ első 3D nyomtatott irodáját és az egyik…

0

Hatékony célgépgyártás 3D nyomtatással

Az ipari automatizálással foglalkozó KLS-2000 Kft. az additív gyártástechnológiák hirtelen térnyerése óta elkötelezett a 3D nyomtatás bevezetése iránt. Jelenleg két Ultimaker FFF 3D nyomtatóval és egy, az ismerkedéshez választott Velleman K8200 géppel dolgoznak projektjeik minél inkább feladatra szabott, gyorsabb és költséghatékony megoldásán. Elmondásuk szerint beruházásuk minden esetben sokszorosan megtérült, miközben jelentősen átformálta a tervezői csapat működését is.   Az 1995-ben alapított KLS-2000 Kft. eredetileg elektromos rendszerek fejlesztésével, programozásával és kivitelezésével foglalkozott. Az azóta 37 főre duzzadt vállalkozás hosszú utat járt be, az elmúlt két évben pedig az eddigieknél is rohamosabb tempóban fejlődött. A 2017-es adatokhoz képest a vállalat 2019-re 950…

0

Az Ultimaker 3D nyomtatói a Continental gyáraiban is bizonyítottak

A Continental a világ egyik vezető autóipari beszállítója. A nemzetközi nagyvállalat közel 56 országban több mint 230 000 munkavállalót foglalkoztat, Magyarországban pedig 2 telephelyet is üzemeltet, és tervben van egy harmadik gyár megnyitása is. A különböző részlegeken és országokban már számos 3D nyomtatóval szereztek közvetlen tapasztalatot, a cégcsoporton belül kialakult szakértői kör pedig a kétfejes Ultimaker 3 printereket választotta az elvárásaiknak leginkább megfelelő, ajánlott 3D nyomtatóknak. Endrődi Balázs ipar 4.0 mérnök mesélt nekünk az additív gyártás jellemző felhasználási területeiről a budapesti telephelyen.   A magyarországi Continental Automotive Hungary Kft. budapesti telephelyén többek között fékrendszerek, komfort- és karosszériaelektronikák, menetstabilizáló rendszerek, hibrid…

0

A Jabil Auburn Hills 80%-kal csökkentette a gyártási időt Ultimaker 3D nyomtatókkal

A globális gyártószolgáltatásokat kínáló, székhelyét tekintve floridai Jabil Auburn Hillsi üzemében Ultimaker 3D nyomtatók egész sora teljesít szolgálatot. Az FDM 3D nyomtatás házonbelüli bevezetésével a kis- és középszériás gyártás idejét és költségeit egyaránt csökkentették. Az üzemben szerszámokat, berendezési tárgyakat és otthoni eszközöket készítenek. A cég szerszámkészítő tevékenységét korábban gépműhelyeknek szervezte ki, amely sokszoros átfutási időt és költségeket jelentett.     „Egy gépműhelyben akár három hétig eltarthat egyszerű eszközök elkészítése. Bonyolultabb, mozgatható alkatrészeket is tartalmazó szerkezeteknél pedig két hónapig is” – idézi az anyag az üzem egyik gyártómérnökét, John Wahlt.   A 3D nyomtatás segítségével töredékére csökkent a prototípus és egyedi alkatrészgyártás költsége, sőt…

0

3D nyomtatólabor az Audi Akadémián

Csökkenő gyártási idők, optimalizált alapanyagfelhasználás, feladatra szabott alkatrészek és alacsonyabb költségek. A 3D nyomtatás ezen előnyeit a gyártás egyre több területén ismerik fel, azonban az igazán gyors elterjedés gátja a különböző nyomtatási megoldásokat ismerő, tapasztalt szakemberek hiánya. A technológiát, amely egyre jobban átformálja az autóipart is, 2018. tavaszától az Audi szak- és továbbképző intézményében, az Audi Akadémián is oktatni fogják bevetve az Ultimaker, a Formlabs és az Artec 3D fejlesztéseit.   A 2007-ben alapított, győri székhelyű korábbi Audi Akademie Hungaria Kft. az Audi Hungaria Zrt. belső továbbképző intézményeként, Projekt-és Tréningközpontként működik és a gyárral karöltve karöltve végzi tevékenységét. Képzéseiket folyamatosan…

2

Hatékonyabb palackgyártás Ultimaker 3D nyomtatóval

A prototípusgyártás minden hagyományos gyártófolyamat egyik legköltségesebb, ugyanakkor elengedhetetlen része. Nem csoda, hogy az elérhető árú és precíz 3D nyomtatók ezen a területen robbantak be először a gyártásba. Elterjedésük pedig azzal járt, hogy ma már nagyon nehéz olyan megrendelőt találni, aki kézzelfogható minta nélkül, műszaki rajz vagy számítógépes render alapján a mi megoldásunk mellett döntene. A palackfúvó gépek gyártásával és flakonfúvással foglalkozó Poliol PET Packaging életében is akkor vált elengedhetetlenné a saját 3D nyomtató, amikor már az ügyfeleik túlnyomó része igényelt termékmintát a megrendelés leadása előtt. Választásuk az Ultimaker 3 Extended kétfejes 3D nyomtatóra esett, amely a nyomtatott modellek kiemelkedő…

0

Ultimaker 3D nyomtatókkal spórol a Volkswagen

A portugáliai Volkswagen gyár 2016-ban egy év alatt 160 000 dollárt takarított meg Ultimaker 3D nyomtatóival. A Volkswagen portugáliai Autoeropa gyára 2014. óta alkalmaz házonbelül asztali 3D nyomtatókat többek között olyan gyártószerszámok, szerszám-alkatrészek előállításához, amelyeket aztán a futószalag mellett használnak. A 4000 személyt foglalkoztató üzem évente körülbelül 100 ezer autón dolgozik.     Az autógyártó 2016-ban tett egy nagyon fontos bejelentést: FDM 3D printereikkel évi 160 ezer dollárt, a tipikus gyártási költségek 90 százalékát spórolták meg. Idén még jobb eredményre számítanak, 200 ezres megtakarítást terveznek, 2018-tól pedig az évi negyedmilliót veszik célba. Emellett a fejlesztési napokkal, órákkal is takarékoskodnak, számszerűsítve: additív gyártással 95…

0

Komplex geometriák vs. megfizethető 3D nyomtatótechnológia – szükség van-e kompromisszumra?

A műanyagszálas 3D nyomtatási technológia (FDM) mára már bárki számára elérhető, hiszen a 2009-ben lejárt szabadalmaknak köszönhetően bármelyik fejlesztő cég piacra dobhat ilyen elven működő asztali 3D nyomtatókat. A piacon megjelent nagy számú versenyzőnek köszönhetően a gépek ára már egy erősebb laptop vagy tévékészülék kategóriájába esik, a verseny hangsúlya pedig az árról a minőségre és a funkcionalitásra tevődik át. Ez a szemléletmód tükröződik az Ultimaker legújabb kétfejes 3D nyomatójában, amely technikai újításainak köszönhetően képes átvenni többtízmilliós ipari gépek feladatait. Ezzel költséghatékony alternatívát kínál minőségi kompromisszumok nélkül.     A műanyagszálas 3D nyomtatás kihívásai és lehetőségei   Aki próbálkozott már műanyagszálas…

0

Alumínium alkatrészek felületkezelésének támogatása Ultimaker 3D nyomtatóval

A Grobelox Kft. újabb példa arra, hogy a műanyagszálas 3D nyomtatás a fémmegmunkáló cégek számára is számottevő versenyelőnyt tud jelenteni. A 2000-ben családi vállalkozásként indult cég tevékenységi köre kiterjed az alumínium alkatrészek felületkezelésének teljes szolgáltatási körére. Ezen kívül a cég kiemelten foglalkozik még üveggyöngyszórással és lézerrel történő jelöléssel, gravírozással. A Grobelox Kft. célját, hogy stabil, fejlődő vállalkozásként a megrendelőiket hatékonyan és széles körűen tudja kiszolgálni, immár egy Ultimaker 2+ Extended 3D nyomtató is segíti. Cserényi Attilát, a Grobelox Kft. gépmesterét kérdeztük a 3D nyomtatás jelentőségéről a vállalat életében.   Mi volt az első találkozás a 3D nyomtatással? Először élőben a…

0

Bővülő kreatív műhely, nagyobb tervezői szabadság az Ultimaker 3-mal

A Való Álom Kreatív Műhely egy természetes evolúciós folyamat során vált alkotó szellemű, hagyományos szolgáltatóból egy 3D nyomtatókkal és 3D szkennerrel is felszerelt high-tech ötletgyárrá. Gépeik között két Zortrax és egy Ultimaker 3 3D nyomtató, egy Sense 3D szkenner és egy 3Doodler 3D toll is szolgálatot teljesít. Az Ultimaker 3 harmadikként csatlakozott a nyomtatólaborhoz, mivel a műhely vezetői szerették volna bővíteni a felhasználható alapanyagok körét, valamint a kétfejes géppel a bonyolult, sok alámetszést tartalmazó modellek szép kivitelezése is megoldódott. A Való Álom Kreatív Műhely eredetileg képzőművészeti alkotások, textilszobrászat, képek, egyedi ajándéktárgyak készítésére alakult. Itt merült fel először az igény egyedi arcok,…

0