fdm Tag

Hatékonyabb gyártás és elégedettebb vevők 3D nyomtatással – SCHOTT Hungary

Számos esetben egy gyár első 3D nyomtatójának beszerzését az additív gyártástechnológiákkal való tapasztalatszerzés motiválja, mivel a folyamatos innováció és tanulás a sikerük egyik kulcsa. A felhasználást tekintve a legelterjedtebb első cél a prototípusok házon belüli gyártása, amely azonban hamar háttérbe szorulhat, ahogy jóval nagyobb üzleti hasznot jelentő alkalmazási ötletek is felmerülnek és megvalósíthatónak bizonyulnak. A SCHOTT Hungary Kft. is alapvetően gépalkatrészek prototípusainak nyomtatása céljából ruházott be 2020 elején egy Ultimaker S5 Pro Bundle asztali FFF 3D nyomtató rendszerre. Mára azonban a legnagyobb értéket az olyan, 3D nyomtatással megvalósított fejlesztésekben látják, amelyek a vevői igények jobb kiszolgálásával járulnak hozzá a cég…

0

Heineken: Ahol a folyamatos gyártást a 3D nyomtatás biztosítja

Még nem igazán tudjuk, hogy mit jelent majd számunkra az “új normális” a globális gazdasági helyzet tekintetében. Az azonban bizonyos, hogy az élelmiszer és ital gyártók nagyobb kihívással néznek szembe, mint valaha.  A fogyasztók szokásainak megváltozása, a megnövekedett gyártási költség, képlékeny piaci dinamika, az ellátási lánc bizonytalansága együtt elegendő, hogy még a legmegfontoltabb és tapasztaltabb személy is aggódni kezdjen.    Akár egy kis gyártó keres költséghatékony megoldást vagy egy nagyvállalat szeretne még több helyre szállítani a globális piacon, a 3D nyomtatás nem csak segíthet, viszont forradalmi változást hozhat a gyártás támogatásában. Már a járvány helyzet előtt is rengeteg élelmiszeripari gyártó cég…

1

Az Ultimaker meglepően jól zárta az első félévet

A Covid-19 sújtotta valóságban az Ultimaker meglepő bejelentést tett: az első félévben kétszámjegyű nagyságrendben nőttek a bevételei. Figyelemre méltó, hiszen az additív gyártószektor több nagyágyúja pont az ellenkezőjét tapasztalta: a Stratasys bevételei a második negyedévben 28 százalékkal estek, és a 20 százalékos létszámcsökkentést tervező 3D Systemsnél sem rózsás a helyzet.   Persze nem minden nagyméretű gépet fejlesztő cég veszteséges, mert például az SLM Solutions 90 százalékos növekedésről számolt be. Az Ultimakerhez hasonlóan szintén féléves periódusról beszélnek, míg a veszteséges vállalatok adatai a második negyedévre vonatkoznak. Az Ultimaker azért is van kedvező pozícióban, mert a világjárvány miatti bizonytalanságban sok cég nagy…

0

Mire használja a filmipar a 3D nyomtatást?

A Filmefex Studio egy olyan különleges cég, amely speciális effektek megtervezésével és kivitelezésével támogatja a filmipart. Lélegzetelállító jelmezek, modellek, kellékek, egyedi sminkek, maszkok vagy ezek kombinációja jön létre általuk.    Több, mint 10 éves tapasztalatuk van, mind helyi mind külföldi produkciós cégek kiszolgálásában. Egy olyan tehetséges művészekből és technikusokból áll csapat, akik egyszerre képesek kiszolgálni nagyjátékfilmek és reklámok jelmez és kellék szükségleteit is.A FilmEfex Stúdiót 1996-ban alapította Pohárnok Iván, aki többféle különböző produkcióban dolgozott Hollywoodban és Európa szerte egyaránt, beleértve az Underworldöt vagy az Alien vs Predatort is. Később Egressy Zsolt szobrászművész is csatlakozott dekorációs cégével megerősítve a Filmefex Studio…

0