Blog

Pályázzon technológia fejlesztésre márciusban!

Már meghatározott Pest megyei települések számára is lehetőség nyílik a VINOP-1.2.1-21 pályázat beadásra technológiai fejlesztések céljából. Az első benyújtási szakasz márciusban kezdődik, egészen pontosan 2021. március 1-16. között beadható mikro-, kis-, és középvállalkozások részéről. ebben a szakaszban összesen 70 milliárd Ft kerül kiosztásra.

 

Támogatható tevékenység

Technológiafejlesztés, beleértve termelési és szolgáltatási, valamint infokommunikációs technológia fejlesztését, a technológiai kapacitások bővítését.

 

Támogatásra jogosultak köre

 

Mikro-, kis-, és középvállalkozások, amelyek:

  • Rendelkeznek legalább egy lezárt (beszámoló), teljes (365 napot jelentő) üzleti évvel (az előtársaságként való működés időszaka ebbe nem számít
    bele)
  • Átlagos statisztikai állományi létszáma 2020. április hónapra vonatkozóan minimum 3 fő volt
  • Magyarországon székhellyel rendelkező egyszeres könyvvitelt vezető gazdálkodók vagy kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, szövetkezetek, egyéni cégek vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező szövetkezetek vagy kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei.

 

Nem támogatható a Budapest területén megvalósuló fejlesztés. A megvalósulási helyszínnek a támogatási kérelem benyújtási dátumát legalább 60 nappal megelőzően kell bejegyzésre kerülnie.

 

Maximális elszámolható összköltség

 

9 főig 1-9 főig: 11 millió Ft 99 millió Ft
49 főig 1-9 főig: 11 millió Ft 299 millió Ft

 

Kötelező vállalások

 

  • 90%-os foglalkoztatás megtartás
  • támogatást igénylő vállalja, hogy a kapott visszatérítendő (kamatmentes) támogatást – figyelembe véve az egy éves megvalósítási időszak végén, továbbá a fenntartási időszak első évének végén lefolytatott eredményességméréseket – az 1. (Záró) Projekt Fenntartási Jelentés jóváhagyását követő 180. napig egy összegben visszafizeti.

 

Megvalósítási idő

 

A Támogatói Okirat hatályba lépését követően max. 24 hónap áll rendelkezésre

 

Kizáró okok

 

VINOP-1.1.2-21; VINOP-1.3.1-21 kódszámú felhívások keretében korábban támogatásban részesült projektjének záró kifizetési igénylését nem nyújtotta be.

  • saját tőkéje a támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott) legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámolója alapján negatív;
  •  amely a jelen Felhívásra benyújtott támogatási kérelmében rögzített projektjének az elszámolható összköltsége meghaladja a támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott), legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámoló szerinti árbevétel összegét;
  •  fejlesztési igénye a TEÁOR’08 12.00, 05.10-09.10, 19.10-20, 24.10, 30.11-12 és 33.11- 20 kód szerinti tevékenységekkel kapcsolatos beruházásokra irányul;
  • amely vállalkozás mezőgazdasági termelőnek minősül.

Bővebb információért kattintson IDE!

 

0