Blog

Hatékony célgépgyártás 3D nyomtatással

Az ipari automatizálással foglalkozó KLS-2000 Kft. az additív gyártástechnológiák hirtelen térnyerése óta elkötelezett a 3D nyomtatás bevezetése iránt. Jelenleg két Ultimaker FFF 3D nyomtatóval és egy, az ismerkedéshez választott Velleman K8200 géppel dolgoznak projektjeik minél inkább feladatra szabott, gyorsabb és költséghatékony megoldásán. Elmondásuk szerint beruházásuk minden esetben sokszorosan megtérült, miközben jelentősen átformálta a tervezői csapat működését is.

 

Az 1995-ben alapított KLS-2000 Kft. eredetileg elektromos rendszerek fejlesztésével, programozásával és kivitelezésével foglalkozott. Az azóta 37 főre duzzadt vállalkozás hosszú utat járt be, az elmúlt két évben pedig az eddigieknél is rohamosabb tempóban fejlődött. A 2017-es adatokhoz képest a vállalat 2019-re 950 millió forintos éves nettó árbevétellel több, mint megduplázta forgalmát. Ez a kiugró fejlődés részben az elnyert nagyléptékű megbízásoknak köszönhető, másrészt pedig olyan, sikeres üzleti döntéseknek, mint a Techman robotok forgalmazásának megkezdése. Jelenlegi fő profiljuk az ipari automatizálást támogató, egyedi problémákra megoldást kínáló célgépgyártás és robotcellák tervezése és gyártása. Mostanra képesek a teljes folyamatot lefedni a gépészeti és elektromos tervezéstől a kivitelezésen át a helyszíni telepítésig. Egyik jelentős projektjük, egy 160 m hosszú gyártósor tervrajza az iroda falát díszíti, nem rég pedig a Tyco Electronics Kft. számára fejlesztett körasztalos összeszerelő gépük egyedülálló megoldásai is felhívták rájuk a piac figyelmét. Megoldásaikban több 3D nyomtatott elem is található.

 

Összeszerelő célgép

A Tyco Electronics Kft. számára készült robotcella is számos 3D nyomtatott elemet is tartalmaz

 

A korszerű üzemben Lukacsics Gergely, a 3D nyomtatás cégen belüli nagykövete vezetett körbe minket. Saját lézervágóval és élhajlítóval készítik el a gépekhez szükséges lemezalkatrészeket, emellett esztergákkal és megmunkálóközpontokkal is rendelkeznek, mivel igyekeznek minél több mindent házon belül legyártani. Emiatt is döntöttek úgy, hogy már a 3D nyomtatás terjedésének kezdeti időszakában belevágnak az additív technológiákkal való tapasztalatszerzésbe. Első FFF (műanyagszál-olvasztással dolgozó) gépüket 2015-ben vásárolták. Ezt 2016-ban követte egy Ultimaker 2+ Extended egyfejes 3D nyomtató, amely azóta már 6000 munkaórát tudhat maga mögött. 2018-ban pedig, nem sokkal a megjelenése után szerezték be a kétfejes Ultimaker S5 3D nyomtatót, amelyre a márkával szerzett pozitív tapasztalatok, a nagy munkatér és a vízoldható támaszanyag lehetősége miatt esett a választásuk.

 

Ultimaker 2+ Extended

2019. szeptemberi számok az Ultimaker 2+ Extended kijelzőjén: 5592 óra nyomtatás

 

Lukacsics Gergely elmesélte, mennyire izgalmas folyamat volt, ahogy a házon belüli 3D nyomtatás lehetősége egyre több ötletet szült, és napról-napra megváltoztatta a csapat tervezői gondolkodását. Azokon az előnyökön túl, hogy gyorsan és rettentő olcsón tudnak bonyolult alkatrészeket is egy darabban legyártani, kiemelte, hogy lehetőségük van esztétikusabb megoldásokat kivitelezni, hiszen a nyomtató számára az összetettebb design nem nehezíti meg a gyártást.

 

“Körülbelül 6 éve hoztam be a 3D nyomtatást a cég életébe, és mostanra egyértelmű, hogy nagyon jó lépés volt. Azóta számtalan dolgot gyártottunk már ezzel az eljárással. Az első 1-2 nyomtatásunk például megmunkálásra kiírt műanyag és alumínium alkatrészeket váltott ki, így azonnal sokat tudtunk spórolni. Az első Ultimakerünk mindössze 2 hét alatt hozta vissza az árát forgácsolt alkatrészek kiváltásával, így az elmúlt 3 évben már csak termel. Idővel a gépészek gondolkodása is változott: már úgy néznek egy feladatra, hogy mit lehetne 3D nyomtatással hatékonyabban kiváltani, megoldani.” – mesélte Gergely. A technológiával való elégedettségüket az is jelzi, hogy első, immár közel 6 éves nyomtatásuk egyfajta emléktárgyként kiemelt helyett kapott a cég irodájában.

 

Első 3D nyomtatott alkatrész a KLS-200 Kft-nél

Az első 3D nyomtatott alkatrész egy kis talapzatot is kapott.

 

3D nyomtatást elsősorban szerelő jigekhez, pozícionálókhoz, gépalkatrészekhez, szenzortartókhoz, burkolatokhoz valamint olyan funkcionális elemekhez használják, amelyeket már eleve 3D nyomtatásra terveztek és hagyományos módszerekkel nem is tudnák legyártani. A robotkarokon és cellákban például kihívás a külső kábelvezetés megoldása, amit már szinte minden esetben 3D nyomtatással oldanak meg. A különböző szenzorok tartókonzolainál nem csak erős, masszív darabokkal dolgoznak, de van, hogy direkt gyengébb alkatrészt terveznek és nyomtatnak, hogy üzemzavar esetén inkább letörjön és ezzel védje a gépet vagy az operátort.

 

3D nyomtatott alkatrész

Visszahúzó rendszer terven és a valóságban

 

A visszajelzések pedig pozitívak, az ügyfeleiknek tetszenek a 3D nyomtatott megoldásaik, természetesen mindaddig, amíg a funkcionalitás megmarad. Elsősorban PLA-val, vízoldható PVA-val, ABS-sel, az Ultimaker PP anyagával és a 3DXTech ESD-s alapanyagaival dolgoznak. Utóbbi alapanyagról több ESD-s nyomtatószál tesztelése után derült ki, hogy a legjobb minőséget képviseli, szépen lehet velük nyomtatni és garantáltan teljesítik a követelményeket. Ezt használták például egy olyan projekt során is, ahol az ESD védelem fontos volt: a Schneider Electric számára kellett 1 helyett 6 kontakttömb elhelyezését megoldani egy dobozon belül.

 

A legtöbb feladathoz az asztali műanyagszál olvasztásos technológia tökéletesen megfelelőnek bizonyult a KLS-2000 Kft. számára mind funkcionalitás, mind pontosság szempontjából. Néhány feladatnál azonban elengedhetetlen a sima felület, izotróp szerkezet vagy a nagyobb részletesség, így a jövőben műgyantás géppel is tervezik bővíteni az asztali 3D nyomtató kapacitásukat.

 

 


Ultimaker 3D nyomtatók

 

Felkeltették érdeklődését az Ultimaker 3D nyomtatók képességei?

 

A FreeDee Kft. kifejezetten a kiemelkedőár-értékarányú, elérhető 3D nyomtatási technológiákra specializálódott. Az Ultimaker 3D nyomtatók hivatalos hazai forgalmazóiként vállalatunknál képzett szervizszakemberek dolgoznak, akik a beüzemeléstől kezdve a kezelési tréningen át a későbbi tanácsadásig minden ügyfelünk rendelkezésére állnak tapasztalatukkal és szaktudásukkal.

 

Az Ultimaker 3D nyomtatóiról személyesen irodánkban vagy weboldalunkon tud részletesebben tájékozódni.

0