Egyéb

Digitális technológiák a konceptuális művészet szolgálatában

Legyen szó szinte bármilyen művészeti alkotásról, kiállított szoborról, térplasztikáról, esetleg egy rendezvényre szánt díjról a 3D technológiák lényegesen leegyszerűsítik a tervezési és kivitelezési folyamatot. A már rendelkezésre álló skiccek háromdimenziós, digitális megtervezése és azok 3D nyomtatása nagyban segítheti a végső mű megszületését. Az optikai 3D szkennerek a fizikai alkotások vagy a természet alkotta formák digitalizálásával pedig még nagyobb teret tudnak adni a szabad művészeti kísérletezésnek és felgyorsítják az ötletek megvalósítását.   Egy olyan konceptuális művész számára, mint Marco Veronese – aki többletjelentést hordozó szobraival járul hozzá a művészeti világ értékéhez – is egyértelművé vált, hogy szükséges bevonni a digitális gyártást….

0

Sosem volt még ilyen gyors bútorok 3D modellezése

Bevezető   Cégünk partnerét, a professzionális belsőépítészeti tervekkel foglalkozó BEAM.space-t, a kézzel készült bútorokat gyártó Wittmann stúdió kereste meg igényeivel.    Az osztrák családi vállalkozásnak, a Wittmann Möbelwerkstätten stúdiónak olyan magas minőségű látványtervekre volt szüksége, amelyek segítségével prezentálni tudják ügyfeleik számára gyönyörűen megmunkált kézzel készült bútordarabokat. A több, mint 120 éves cég neve egybeforrt a precizitás, egyediség és példátlan kézművesség fogalmaival. Ez többek között a nemzetközi szinten elismert tervezőkkel való együttműködésnek is köszönhető, hiszen abszolút nem hétköznapi tárgyakat alkotnak.    Kihívás   A FreeDee Kft.  szívesen vállalta a nem kevesebb, mint 25 bútordarab 3D modelljének elkészítését 3D szkenner használatával.  …

0

Markforged kompozit 3D nyomtatók egy hazai autóipari gyártó gyakorlatában

A hazai autóipari vállalatok a kezdetektől fogva úttörő szerepet játszanak a 3D nyomtatás nyújtotta lehetőségek kihasználásban.  Az additív gyártás igazi hozadéka számukra jelenleg nem a beépítésre kerülő alkatrészek nyomtatásában, hanem inkább olyan egyedi célszerszámok, jigek, ülékek és minőségügyi ellenőrző sablonok előállításában rejlik, amelyek a gyártási folyamatot teszik hatékonyabbá. Ezeken a területeken pedig két olyan fontos elvárás dominál, amiben a Markforged kompozit 3D nyomtatók remekelnek: a pontosság és a nagy szilárdság. Egyik nemzetközi, autóipari beszállító partnerünk mesélt róla, hogyan esett választásuk a Markforged kompozit megoldásaira, amelyekkel jelentős költség- és időmegtakarítást értek el már a felhasználás első hónapjaiban is.   A szóban…

0

Melyik befektetés térül meg jobban: egy új koordináta mérőgép vásárlása vagy egy hordozható 3D-szkenner beszerzése?

A koordináta mérőgépek magas költsége igazi kihívást jelent a termelő vállalatok számára, hiszen a gyártási folyamatot rendszeresen optimalizálni és ellenőrizni kell. A gyártmányok elengedhetetlen vizsgálata jelentős mértékben lassítja a termelést, azonban egy 3D szkenner beszerzése költségkímélő megoldást jelenthet.   Sokáig a hagyományos koordináta mérőgép volt az egyetlen eszköz, amellyel minőségi, megbízható méréseket lehetett végezni. A technológia fejlődésével viszont újfajta mérőeszközök jelentek meg a piacon, amelyek pontossága megfelel az iparági követelményeknek. A 3D szkennerek így nem csak a pontosság új szintjét érték el, hanem egyidejűleg több adat rögzítésével összetettebb elemek vizsgálatát is lehetővé tették. Ezen előnyöknek köszönhetően a szakemberek bizalommal fordulnak…

0

Angus 3D Solutions: Előrelépés a 3D fémnyomtatással

Az első, Skóciában beüzemelt Metal X rendszer   Andy Simpson életében egy jelentős fordulat volt a 3D nyomtatás, mint szolgáltatási üzletág elindítása. Több, mint harminc évet töltött olaj- és gázfeldolgozó üzemekben világszerte olyan országokban, mint az Egyesült Arab Emírségek, Oroszország, Németország, Anglia és Skócia. „Amikor az olajárak a mélybe zuhantak, a vállalatban betöltött szerepem megváltozott” – mondta Andy. Az üzemeket fenntartó személyből üzemeket bezáró és embereket elbocsátó személlyé vált. A legutóbbi munkahelyét elhagyva úgy döntött, saját vállalkozásba kezd. „Egyértelmű lett volna, hogy hagyományos gyártóüzemet nyissak” – mondta Andy.   Andy Simpson egy Metal X rendszerrel nyomtatott fémalkatrésszel   Ehelyett azonban…

0
markforged hirdetes kep

Egyedi robotvégeffektorok gyártása

Egyedi robotvégeffektorok   A ProCobots felismerte a robottechnológiának a leangyártás keretébe történő integrációjára szolgáló racionalizált megoldásra felmerült igényt. Egy hagyományos robotcella egy adott feladatot hajt végre, így egy gyár hónapokat kénytelen eltölteni a sok drága, monolit cella integrálásával, hogy azok kiszolgálják a teljes gyártósort. A ProCobots standardizált gépfelügyelő cellát állít elő, amihez az EasyRobotics ProFeeder robotcellát és a Universal Robots UR10 együttműködő ipari robotkart használja fel. Ez aztán több funkció ellátására is alkalmas, ehhez mindösszesen csak annyit kell tenni, hogy kicserélik a 3D nyomtatott végeffektorokat, és percek alatt elvégzik az újraprogramozást egy grafikus felhasználói felületen. Az egyedi alkatrészek gyártására specializálódott…

0
3d fémnyomtatás eljárásai

Fémnyomtatás verhetetlen áron a Markforged ADAM technológiájával

A folyamatos szálerősítésre képes, kompozit 3D nyomtatóiról ismert Markforged fémnyomtatóját 2017-es bejelentése óta feszült várakozás övezte. A Markforged a Metal X-szel a fémnyomtatás széleskörű elérhetőségét, a korábbi fémnyomtatók költségeinek töredékét, és akár irodai környezetbe is telepíthető technológiát ígért. Az érdeklődőknek pedig nem kellett csalódniuk; a Metal X rendszer ADAM technológiája elhozta az elérhető árú és biztonságos fémnyomtatást a kisebb költségvetésű vállalkozások számára is. Itthon az első Metal X fémnyomtatót a Markforged hivatalos hazai partnereként, a FreeDee Printing Solutions mutatja be először az IPAR NAPJAI – MACH-TECH kiállításon május 14-17. között.   ’A FreeDee Printing Solutions piacvezető a professzionális asztali 3D…

0

Személyre szabott gyártás 3D nyomtatással a Gillette-nél

A testre szabás lehetősége segít, hogy érzelmi kapcsolat alakuljon ki a fogyasztók és a márkák között. A digitális platformokon a személyre szabott megoldások már mindenütt megtalálhatók. A fogyasztók már természetesnek veszik azokat a vásárlói élményeket, amelyek során közvetlenül foglalkoznak velük, és ízlésüket, preferenciáikat figyelembe véve szolgálják ki. A fizikai termékek, amelyeket a hagyományos gyártási megoldások merevsége korlátoz, még nem értek a nyomába ennek a folyamatnak.   Az új technológiáknak köszönhetően azonban ez a paradigma megváltozhat, lehetőség nyílik lecsökkenteni a költségeket, amelyek több ezer egyedi termék hagyományos módon történő legyártásával járnának. Már megoldható a személyre szabott digitális élmények és a fizikai termékek összekapcsolása,…

0

Költség- és gyártási időcsökkentés feladatra szabott, 3D nyomtatott jigekkel

Vállalat: Pankl Racing Systems   Iparág: Gyártás   Profil: A Pankl Racing Systems a KTM Industries egyik leányvállalataként versenyautó-, nagy teljesítményű jármű-, repülőipari motorok és hajtásláncok fejlesztésére és gyártására specializálódott. A KTM Industries leányvállalatok Ausztriában, Németországban, az Egyesült Királyságban, USA-ban, Szlovákiában és Japánban találhatók.   Kihívás: A motorkerékpár sebességváltó-hajtómű gyártásához nagy számban van szükség egyedi megfogó elemekre, amelyek előállítási ideje nagyon hosszú a hagyományos gyártási módszereket használva.   Megoldás: A Form 2 SLA 3D nyomtató használatával Pankl-nak 24 óra alatt sikerült egyedi tokmánypofákat gyártania, módosításokat végeznie rajtuk és egyből be is tudta vetni az egyedi elemeket a gyártósoron.   Eredmények:…

0

Az Ultimaker 3D nyomtatói a Continental gyáraiban is bizonyítottak

A Continental a világ egyik vezető autóipari beszállítója. A nemzetközi nagyvállalat közel 56 országban több mint 230 000 munkavállalót foglalkoztat, Magyarországban pedig 2 telephelyet is üzemeltet, és tervben van egy harmadik gyár megnyitása is. A különböző részlegeken és országokban már számos 3D nyomtatóval szereztek közvetlen tapasztalatot, a cégcsoporton belül kialakult szakértői kör pedig a kétfejes Ultimaker 3 printereket választotta az elvárásaiknak leginkább megfelelő, ajánlott 3D nyomtatóknak. Endrődi Balázs ipar 4.0 mérnök mesélt nekünk az additív gyártás jellemző felhasználási területeiről a budapesti telephelyen.   A magyarországi Continental Automotive Hungary Kft. budapesti telephelyén többek között fékrendszerek, komfort- és karosszériaelektronikák, menetstabilizáló rendszerek, hibrid…

0